Mi változott tavaly Karácsony óta? 365 nappal ezelőtt, ugyanígy laptop előtt ültem és azt firkáltam, lefele ami, épp aktuális volt. 365 nappal ezelőtt te mit csináltál? Ugye nehéz választ adni a kérdésre, ha őszinte választ akarsz adni magadnak… legalább magadnak válaszolj, hidd, el megéri. Már egy ideje tudatosan figyelgetem, a szociális környezetem. Ki, mit csinál, hogyan reagál? Minél jobban érkezünk vissza a 365 napos körforgásból a kiindulási ponthoz annál nagyobb a baj. Elő tőr valami hiány, szomjúság? Éhség? Az első szembe lévő fal, hogy ezt a hiányt az ez időben szervezett marketing vásárok nem tudják elmulasztani, maximumom elvonni a figyelmet, de attól még ott van.

            Már biztos rohadt idegesítő vagyok, a kérdéseimmel és azzal, hogy a nyugalmas kis komfortzónát piszkálom, amit olyan jól kialakítottál szóval, köszi, hogy idáig elolvastad. Mint mondtam az érdekel engem is, hogy mi változott meg egy év alatt. Több lett az üres tekintet, persze ez nem érvényes ránk, akiknek boldog életük van, de ne legyünk önzők gondoljunk azokra is, akiknek nincs. Lehetséges verzió társadalmilag minden rendben van, anyagi biztonság is megvan nincs ok elégedetlenségre, viszont mi van azokkal, dolgokkal, amiket nem lehet anyagi forrásban mérni? Mert túl „drága” és képtelenség megvásárolni ezért csak is ingyen kapható meg. Elég az utcán végig sétálni és legtöbb ember arcára rá van írva minden érzelme a negatív kisugárzásától még a retinád is kiéghet, annyira éget...

       A folyamatos társadalmi elismerések vadászata, lelkedből egy jó nagydarabot ki tud tépni, s az üresség már ott is van pedig a siker megvolt megkaptál érte mindent, amit anyagiakban ki lehet fejezni, mégis valami hiányzik, pedig van, ki várjon otthon, van, ki mellett felébredj minden reggel, s nem kell, az üres falat nézd, maximum az üres lelki világod. Szőrnyű, hogy milyen lehangoló vagyok nem? Szenteste van, én pedig ilyen dolgokkal fárasztalak, hogy légy őszinte magaddal szemben, de „old school”… örülök, hogy ismerhetek olyanokat is, akiket ez már régóta nem érint, mert hálásak tudnak lenni mindazért, amivel az élet meg ajándékozta őket: egymással az ebből fakadó szeretettel mely erősebb, mint a problémák, melyekkel naponta szembe kell nézni. Most te is vágysz egy ilyen élet után főleg az évnek ezen, szakaszában. Vállald fel magad és lelkivilágod és LÉPJ KI a KOMFORTZÓNÁDBÓL.

        A végére hagytam a leglényegesebbet, mindazt, amire annyi marketinget rá húztak már, hogy képtelenség lenne az egészet végig nézni és olvasni. A jászolról beszélek a lényegről, ami eszköz lett, ugye, hogy nem vesszük észre, hiába van a szemünk előtt. Évtizedek alatt a köret annyit változott már, túl csicsás vagy kevésbé kisebb vagy nagyobb, fényesebb vagy tompább, a jászol ugyan az, nem változott. Hisz miért változzon? Változnia kéne? Ha ebbe is lehetne bele szólásunk biztos, változna milyen jó, hogy nincs. Ma megfogunk, állni a Jászol előtt az egész világon (az időeltolódás most nem számít) egy percre az egész világ találkozik egymással s mindezt egy Jászolnak és az önzetlen szeretetnek köszönhetjük meg melyet ajándékba kaptunk. Kevés ilyen emberi gesztus van, mind találkozhatunk egymással, mindenki ott lesz velünk, akit megismertünk 365 nappal ezelőtt. Itt kell pontot tennem a végére, mert már érzem, hogy ez már engem is meghalad. Köszönöm, hogy az idődből szántál rám annyit, hogy ezt elolvastad, igazi ajándékot kaptam ezzel tőled. A kérdésekre–melyekre nem kaptál választ tőlem, válaszoljon a Jászol egyszerűsége tisztasága és szeretete. Ott találkozunk! LEGYEN AZ ÜNNEPED TELJES!

A gép forog az Alkotó gondolkodik és motivál.–Madách gondolatát jobban magamévá téve, már régóta forr bennem egy olyan gondolat, mellyel sikeresen sok ellenszenvet, megbotránkozást okozhatok azok életében, akik az elkövetkezendőkben magukra ismernek. Nem titok, hogy már régóta terveim közt volt, ezt a témát kiblogozni erről egy szűk rétegnek tudomása is van, ezért a hitelesség megköveteli, a szellemi adóság lezárását, mígnem a kamat túlságosan megnő. Igen gyakran használjuk a „luxuscikk”–fogalmát olyan tárgyakra, amit adott társadalmi helyzetünk megakadályoz abban, hogy elérhetővé, vagy fogyaszthatóvá váljon számunkra. S ezen a ponton elengedem a többes szám használatát, és kizárólag, hozzád fogok szólni akár elfogadod, akár nem ezt hívják írói szabadságnak, az emojit képzeld oda a végére. Mi a helyzet a gondolkodással? Egyszerű, bonyolult, túl sok időt vesz igénybe? Nem kell, gondolkozz, mert mindig van más, aki megtegye helyetted, neked csak bólogatni kell, és cselekedni más emberek akarata szerint. Jól hangzik ugye? Vagy mégsem akkor miért hagyod, hogy a társadalom befolyásoljon?

„Az önismeret és a józan gondolkodás útja minden ember előtt nyitva áll.”–Hérakleitosz ez a gondolat még jóval i.e.–röl származik, mégis olyan a hangzása, mintha most fogalmazódott volna meg valaki agyában, aki körül nézett és meghúzta a vészcsengőt. A rácsodálkozás a gondolkodás előszobája. Ahhoz, hogy valamin elgondolkodjam, először rá kell, csodálkozzam, ebből aztán megfogalmazódik bennem egy egzisztenciális gondolat, mely fel tudja venni a versenyt az agymosással szemben. Olyan szomorú azt tapasztalni mikor nem mersz másképp vélekedni dolgokról, mint ahogy azt elvárják, az egyéniséged nem tud kibontakozni és nyilvánvalóvá lenni pedig benned vagy csak lehet, hogy már te sem tudsz róla semmit. Nem akarok Nietzschéhez hasonló módon fogalmazni s kimondani „Gondolkodni luxus” nyilván ő mást mondott, de számomra egy ilyen hangulatot teremt cím, amit bátorkodtam a cikknek adni.

„Gondolkodom, tehát vagyok”–Descartes híres mondása szerintem mindenki számára ismert, ebből kiindulva elmondható, hogy gondolkodás egy alapvető szükséglet igen jól olvasod a Maslow piramis legallján van a helye, a realitás az, hogy igazából rá sem kerül, mert a sok klisé nem enged neki helyet. Ez csalódottsággal tölt el. Miért kell egy ilyen felszínes személytelen világban élni melyet mi magunk hoztunk létre? Az emberi beszélgetéseink felszínessé és közömbössé váltak. Emlékszel mikor beszélgettél valakivel utoljára úgy, hogy az nem pénzről a panaszkodásról, és az önmarcangolásról szólt? Ha igen akkor te boldogabb vagy annál, rétegnél, akik napi szinten ezt művelik és nem hajlandók ezen változtatni. „A tömegnek fogalma sincs, mi helyes, mi nem.”–Szókratész ismét egy porosodó gondolat mely 2019 társadalmára sajnos igaz. Erős ezt mondani, de ma már az ember nem sokban különbözik egy papagájtól, hisz a papagáj azokat a szavakat-mondatokat mondja, ismételi folyamatosan, amit a gazdája megtanít és hallani akar. Mit csinál, ma az ember dettó ugyanazt folyamatosan azt mondogatja, ismételgeti amit „gazdája” megtanított és belé nevelt sikeresen létrejött az emberben a „papagájmentalitás”. Huh, ezt még leírni borzasztó hát még neked elolvasni.

„Felszín és homály, cukormáz és pompa, a való világ mocska beragadt a torkomba, kiüvölteném néha, de nincs kinek, ha a lényeget a nép nem érti meg.”–Punnany Massif. Ismét vissza térek a posztmodern „gondolkodásba” nem mintha eddig nem ezt tettem volna az, hogy mi a lényeg egyénekre levezetve mindenkinek más. A mozgásról elmondható, hogy fontos részét képezi az egyén életének, és az agy „mozgatása”? Mennyire számít fontosnak? Legalább naponta egy fél órát foglalkozol e olyan tevekénységgel mely az általános műveltséget fejleszti? Sosem késő elkezdeni a tudás hatalom és felelősség ne akarj mindig „boldog tudatlan” maradni. Eddig akárhányszor írtam valamit mindig kiemeltem az olvasás fontosságát, ezért most nem szeretném magam ismételni, de attól még fontos. „Amilyen kedvem van, olyan ruhát veszek fel…”–Punnany Massif a kedv sokszor befolyásol és nem mindig a helyes irányba vezet. Szeretném, ha gondolkodnál, vagyis meg tud különböztetni azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Tudom, nem egyszerű, amit kérek, de nem lehetetlen, az élet túl szép ahhoz, hogy egy helybe állj, és ne csinálj semmit. Ezt is tapasztalom, hogy a technika sikeresen átvette az uralmat az emberi elme fölött, ezt a legkönnyebb elhinni, mindent, amit a telefonon keresztül észlelsz, pedig még az sem mondható el, hogy legalább a fele igaz és valóságos lenne. Ha a pénzt tudod használni, akkor a szolgád, ha nem tudod használni, akkor az urad. Napjainkban igaz ez a digitális eszközökre is telefonon keresztül tekinteni a világra nem biztos, hogy valóságos, a túlzott digitalizációval is ez a helyzet, ha tudod használni a szolgád, ha nem akkor az urad. Mi miért van? Te a telefonért vagy fordítva? Velem is megtörténik, hogy néha túlságosan is a digitális világ beszippant, ilyenkor felteszem a kérdés, biztos így van minden, ahogy itt látom? Sok esetben köze sincs a valósághoz. Gondolkodni kell, az ilyen esetek megoldása érdekében, valahogy a dolgok mögé kell látni, az egészet kell megvizsgálni és nem csak a részletekben leragadni.

„A gondolkodás néven értem mindazt, ami önmagunknak tudatában lévén bennünk van, amennyiben tudunk róluk.”–Descartes. Szerintem elménk gondolatvilága mindig új dolgokat hozz, létre bennünk van, a felszín alatt ott lapul mindaz, ami kellő változást hozhat az életembe. Ki merem engedni a nyulat a cilinderből? Vagy egyáltalán megtaláltam már a cilindert? Ahhoz, hogy teljes életet éljek, nem hazudhatok, tovább magamnak akárhogy ne zavarjon, hogy őszinte vagy az sem, hogy kimered mondani azt, amit más nem. A társadalom ettől rosszul van, tudom, de még mindig jobb, mint a sorban állni és bólogatni. Annyi jó gondolat van az agyunkban mely pozitív változást hozhat mégis félsz megtenni azt a lépést mellyel elindíthatod a folyamatot.

"Most kedvem lenne írni még valami mást is, ha nem tenne lustává a kedvtelenség, látván, hogy mennyire kevesen vannak a világon, kik hajlandók elolvasni írásaimat”–Descartes, mivel az olvasás nem „trendi” ezért az írás is idejét múlt. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a cikkel bele taposok a komfortzónába, mert mind csak olyan dolgokról beszéltem, amiről nem szeretsz hallani, ami nem menő vagy nem elég hedonista ahhoz, hogy valamit megmozgasson benned. Kérdés még előttem az is, hogy hány ember olvassa végig, erre reális választ nem tudok adni, csak feltételezem, hogy minél többen. Úgy fair, ha már Madáchhal kezdtem vele is fejezzem be: Ember gondolkodj és lépj ki felszínes világodból…

            Őszinteség vagy közömbösség, hitelesség vagy hiteltelenség. Életünk mindennapjai telnek, mindig változik a körülöttünk lévő világ és a világgal mi is - vagy mellette, vagy ellene, vagy azonosulunk vele vagy nem… a döntés a tied, az enyém, mindenkié. Csak az igazán lényeges dolgok maradandók: egy ölelés, egy mosoly, mely örök időre a lelkedbe költözik, és mindenhol azt látod, egy reggeli ébredés a mellett, aki miatt teljesnek érzed magad, mikor a szemébe nézel, az egész életed ott látod ragyogni benne és ... Igen, annyira mély szeretet tör elő a lelkedből, hogy beleremegsz egész testeddel, zavarban vagy önmagad előtt. Túlságosan őszinte érzelmek. Ilyen nincs… egy jászol.

            Mész az utcán, s valaki üldözz, messziről nem látod rendesen, de már érzed, hogy téged követ, megrémülsz, a félelem rögtön előszökken, és magához láncol. Ösztönösen sietni kezdesz, nem számit ki van előtted, félredobod, nem érdekel mibe kerül, de nehogy utolérjen. Ez addig folytatódik, míg már azt sem tudod a város melyik részén vagy és befutsz egy zsákutcába, ahonnan nincs menekvés. A rémülettől már verejtékes vagy és remegsz, mikor utolér az a csúnyaság. Akkor látod meg, hogy az életed üldözött egész végig. A helyzet annyira kellemetlen, hogy nem tudsz mit kezdeni vele, látni mindazt, ami volt és nem tudni azt, hogy mi lesz. Szembesültél önmagaddal és nagyon fáj… egy jászol.

            Egy jászol, ami egyszerű és mégis zavarba ejtő, egy jászol melyben új élet született miattad, miattam, mindenkiért. A világ lenézően tekint e puritán környezetre, nem tud mit kezdeni vele, ezért inkább eladja és árucikké titulálva „gyönyörűen” kibújik a felelősség alól. Valaki azt mondta nekem, hogy a „jászolnál majd mind találkozunk, akárhol is legyünk a világban…” Majd mind találkozunk, gondolj bele ebbe, mikor kimész a városba. A centrumok most mindenhol feldíszítve vannak, a sok árucikk közt megtalálod a jászolt is. Oda mész lősz pár selfit, mert miért is ne… tele posztolod vele a netet, és csókolom, mész tovább. Állj, meg egy pillanatra, időzz el kicsit, gondolj bele, hogy mindenki ott van a jászol előtt, akikhez valami közöd volt az életedben, és merj nagyban gondolkodni. Azok is ott állnak, akiket csak ezután fogsz megismerni. Mind találkozunk ott abban a pontban, az egész életünk. Minden, amit el tudsz képzelni, ott van veled, és még az is, amit nem. Ott van az őszintéség, a közömbösség, a hitelesség, a hiteltelenség... Csak rajtad/rajtam áll, hogy mit hagyok ott és mit viszek magammal tovább… BOLDOG KARÁCSONYT!

           „Nemcsak dicsőséges történelmetek van, melyre emlékeznetek s melyről szólnotok kell, hanem egy még felépítendő nagy történelmetek is! Tekintsetek a jövőbe, amely felé a Szentlélek vezet titeket, hogy általatok még nagy dolgokat műveljen”–II. Szent János Pál. A szent pápa szavai igazán meghatónak és megindítónak tűnhet egy szerzetes számára, aki az Atyától arra a tiszteletre méltó feladatra kapott meghívást, hogy az evangéliumi tanácsokat élje nem egyedül, hanem közösségben ahol mindenki egy szív és egy lélek. A mai posztmodern társadalom számára egy pap vagy egy szerzetes nem igazán mond semmit csak egy „csuhást” aki biztosan azért van, hogy valami ténykedést csináljon vagy kárt tegyen az én mindennapi életemben. Az énközpontuságnak megvannak a veszélyei, mint az is, ha meglátunk környezetünkben egy egyházi személyt máris frusztráltan érezzük magunkat környezetében, mert egy felelősség telje életet él s tudjuk azt, hogy mi nem ezért rögtön azt nézzük, hogy hogyan tudnánk bele kötni, hogy saját magunk hiányosságairól eltereljük a figyelmet és a felelősséget a másik nyakába akasszuk ezzel nyugtatgatva lelkiismeretünket. Sajnos a XXI. században ezt szomorú tényként kell kezelnünk, hogy a világ lenéz minket hivatásunkért, de nem szunnyadhatunk hisz a tőlünk telhetőt meg kell tennünk nap, mint nap és kérni hozzá Isten áldását, mert a nélkül nem sokat érne bármi, amibe bele kezdenénk. Hagyjuk el a szomorkodást hisz „van, egy égi anyám nékem ki el nem hagyj soha engem a neve Mária, aki az én életemnek vezércsillaga”. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén immár 20 éves lesz a Megszentelt élet világnapja a prefix váltás bekövetkezett eme neves nap életében is. Mária karjaiban elvitte az Úr Jézust a templomba mi is ott vagyunk, Vele az ő karjaiban vagyunk, bemutat minket Mennyei Atyánknak. Ezekkel a gondolatokkal járjuk körbe Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a Megszentelt élet fényében.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe február 2-án Krisztus Urunk bemutatására a templomban, emlékezik. Jeruzsálemben már 4 században ünnepnek tartották ezt a napot. Aetheria leírásai alapján 385. február. 14. ünnepi körmenetet tartottak. Tisztában kell lenünk azzal, hogy a keresztény ókorban Karácsony szent ünnepét január.6-án tartották és a rá következő 40 nap az február 14. volt. Miután Karácsony ünnepe átkerült december 25-re. azután Gyertyaszentelő Boldogasszony napja átkerült február 2-re, mint ahogy napjainkban is ezen a napon emlékezünk meg róla. Róma 7. századtól tartja számon ünnepei között Hüpapante találkozás név alatt, ez a találkozás Simeon és a Kisded Jézus találkozására utal. A 10. századtól Mária tisztulása került az előtérbe a Nyugati liturgikus könyvek mind ezt emelik ki és erről tesznek bizonyságot, az ünnep is erről kapta a nevét (Purificatio). 1960 óta a Keleti egyházzal teljes összhangban az Úr ünnepeként, bemutatásaként van számon tartva ez a nap. A 20 század elejétől tanácsolt ünnepként van nyilván tartva. A fentieket olvasva biztos feltesszük magunknak a kérdést, hogy mégis akkor mi köze van az Úr Jézus bemutatásának a gyertyaszenteléshez? A Pray–kódex tanúságot tesz arról, hogy február 2-án a magyar középkorban először a tüzet szentelték meg és a megszentelt tűzről gyújtották meg a gyertyákat, persze nekünk a tűzszentelésről ösztönszerűen a Húsvéti Vigilia jut az eszünkbe mely a tűzszenteléssel kezdődik, de amint látjuk nem csak a Húsvéti liturgiához tartozott, hanem Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén is egyes településeken így jártak el.[1]

            A népi kalendáriumban az idő és termésjóslásai szerint a hátralevő tél negyvenes rámutató napja. A medvét emlegető népi hiedelmek forrása valószínűleg egy középkori latin sentecia: „Sole micante Maria purificante Maius erit frigus, quam ante,–Ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte”. Az ikonográfiában először 430/40 a Sancta Maria Maggiore bazilika diadalív mozaikján ábrázolták. Keleti ábrázolása a 10 századra datálható, a 11 században már a szobrászatban is megjelenik és a 13 században táblaképfestészetnek is a témája lett Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.[2]

            A mai nap másik kiemelt pontja az idén 20 évét betöltő Szerzetesek Világnapja. Miért rendelkezünk ilyen nappal? II. Szent János Pál pápának köszönhetjük, hisz ő volt az, aki 1997. február 2-át. a Szerzetesek Világnapjának titulálta. A Szent pápa szorgalmazni akarta az egész Egyházat, hogy egyre jobban megbecsülje azoknak a személyeknek a tanúságtételét, akik az evangéliumi tanácsok megélésével Krisztus szorosabb követését választották. „A megszentelt élet az egyház szívében helyezkedik el, és az egyház küldetését tekintve döntő jelentőségű, mert,» a keresztény hivatás benső természetét jeleníti meg,«és a jegyes-egyháznak az egyetlen Jegyessel való egyesülésére irányuló törekvését fejezi ki”– írja a pápa. Igazán elgondolkodtató sorok ezek valahogy így értelmezhető, hogy a szerzetesi élet nem más, mint Jézus Krisztussal való egységre törekvés kifejező jele.[3] Az Egyház hivatalos definíciója szerint a szerzetesség nem más, mint megszentelt élet (vita consecrata) e mellett kánoni állapot, a keresztény tökéletesség nyilvános és teljes állapota olyan állandó jellegű, intézményes, közös életmód, amelyben a katolikus hívek a mindenkit egyaránt kötelező parancsokon felül az engedelmesség, tisztaság, és szegénység fogadalmával az evangéliumi tanácsok követésére is vállalkoznak. Premontrei szerzetes lévén meghatározást kell adnunk a kanonokrendekről is mivel a mai világ számára oly furcsa ez a szó, oly ismeretlen mintha csak egy kitaláció lenne, de ez nem így van a szerzetes kanonok a szerzetesi és a kanonoki életformát összekapcsoló és a lelkipásztori és kórusszolgálatot apostoli életformát élve végző szerzetesközösségek. Ilyenek például az Ágostonrendi kanonokok, Premontrei kanonokok, Keresztesek rendje. [4]

            Térjünk vissza a szentéletű pápa rendeletéhez vizsgáljuk meg, hogy mik voltak a céljai a megszentelt élet világnapjával. A Szerzetesek Világnapja hármas céllal jött létre. Először is a belső igényesség szorgalmazásával ez azt foglalja magába, hogy minél ünnepélyesebben dicsőítsük az Urat és persze hálaadással és köszönettel a megszentelt élet ajándékáért. Mivel ez az életforma számtalan karizmával rendelkezik és az Isten országa ügyének teljesen átadott életek gyümölcseivel gazdagítja és táplálja a keresztény közösséget. Második irányvonala a pápának az volt, hogy elősegítse Isten népének a megszentelt életről való jobb megismerését illetve megbecsülését. Legutolsó sorban a megszentelt élet napja közvetlenül a megszentelt személyeket érinti. Arra hív, hogy közösen és ünnepélyesen köszönjük meg s adjunk hálát mindazért a sok jóért, amivel a Mindenható Isten megajándékozott bennünket. A pápa hozzá teszi azt is, hogy a szerzetesekben legyen meg az egyházban és a világban betöltött helyettesíthetetlen küldetésük tudata. Az Istennek szentelt személy hivatásszerűen tanúságot tesz arról, hogy az evangélium megélhető, hogy a kereszténység nem ráadás, nem is mellékes dolog, hanem életforma. A szerzetes nem különc, nem élet unt, nem menekülő, aki elbújik az élet nehézségei elől, hanem az életet választja, de annak teljességét, ahogyan Krisztus kínálja fel. Az Istennek szentelt személyek élete olyan prófétai jel kell, hogy legyen, amely Istenre mutat.[5]

            Befejezésképpen, elmondhatjuk, hogy ismét szembe találtuk magunkat Isten végtelen és gondviselő szeretetével. Hisz a Szentlélek irányította II. Szent János Pál pápa gondolatait mikor arra az elhatározásra jutott, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a Szerzetesek Világnapjának titulálja. A fentiekben láthattuk, hogy az ünnep kialakulása körül mennyi minden történt, míg az ünnep elnyerte mai formáját s mindezt megkoronázta az, hogy a pápa a szerzeteseket jelképesen Mária karjaiba tette, hisz nem mondhatjuk azt, hogy az egyik ünnep fontosabb a másiknál, mert akkor tévednénk. Szükségünk van mennyei édesanyánk gondoskodó és biztonságot adó karjaira ahol megpihenhetünk, és újult erővel folytathassuk mindennapi feladatainkat. A Boldogságos Szűz közbenjárása segítsen mindannyiunkat, hogy képesek legyünk tanúságot tenni a legkülönbözőbb helyzetekben is arról, hogy az Úr minden ember szívét betölteni képes Szeretet.

Fr. Olivér–o.praem.

[1] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art:   Gyertyaszentelő Boldogasszony, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.

[2] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art:   Gyertyaszentelő Boldogasszony, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.

[3] Vö. http://www.szerzetes.hu/cikk/p%C3%A1pai/1997-%E2%80%93-megszentelt-%C3%A9let-i-vil%C3%A1gnapja 2017.01.25.

[4] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art:   Szerzetesség,Kanonokrendek , in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.

[5] Vö. http://www.szerzetes.hu/cikk/p%C3%A1pai/1997-%E2%80%93-megszentelt-%C3%A9let-i-vil%C3%A1gnapja 2017.01.25.

Mi kell ahhoz, hogy valami ki tudjon alakulni? Mi kell ahhoz, hogy egy irányzat ki tudjon alakulni? Először is jó lét, a társadalom el kell jusson egy olyan szintre, hogy mindenütt jó lét legyen, ahhoz, hogy emberek tudjanak gondolkodni, és ne azon töprengjenek, hogy mikor tör ki egy háború és bármely pillanatban késszen, kell állniuk arra, hogy meg kell, védjék a saját és mások életét. Egy nagy ember egyszer azt mondta, hogy a székely nép köréből azért nem kerültek ki nagy gondolkodók, mert nem volt hozzá megfelelő társadalmi jó lét ahhoz, hogy az emberek „filozofálni” tudjanak, mert minden nap úgy kellett felébredjenek, hogy nagy esély volt rá, hogy a másnapot ne éljék meg. A görög társadalom azon privilégiummal rendelkezett, hogy sikerült egy olyan társadalmi jólétet létrehozzon, hogy az embereknek lett idejük arra, hogy a „nagy” dolgokon gondolkodjanak. A görög filozófia sikeresen megalapozta az egész Európai gondolkodást, Platón és Arisztotelész filozófiájával, s a többi gondolkodás, ami utánuk jött az csak mind lábjegyzet az ő gondolatmenetükhöz.–állítja Alfred North Whitehead. Dolgozatomban ezek előfutárait szeretném bemutatni a preszókratikus filozófiát. Igyekszem magát a kort bemutatni a vele való mentalitásával együtt. A dolgozatot úgy osztottam fel, hogy először is általánosságban értelmezni, hogy mit is jelent a preszókratikus filozófia majd ennek szellemében létrejött csoportokat próbálom bemutatni itt sem mindet, hanem a püthagórusokat, az eleai iskolát és az atomistákat. A dolgozatot úgy próbáltam felépíteni, hogy mindegyik csoportnál egy rövid történeti áttekintést próbáltam szemléltetni és utána rátérni az adott képviselőre és a fejtegetéseire, amivel megpróbálta alátámasztani gondolkodásmódját. Látni fogjuk, hogy ezeknek a gondolkodóknak a mentalitása jóval eltér az akkori korszellemtől s ezáltal törekedtek egy erkölcsösebb társadalom létrejöttére is.

Preszókratikus Filozófia

A görög antikvitás a nyugati kultúra bölcsőjének számít, mint ilyen sok tekintetben megelőlegezi a mai modern európai civilizációt. A kultúrtörténet e meghatározó korszakának lényegi eleme volt a filozófia, amely az Kr. e. 6. században jelenik meg a mai Görögország és Dél–Itália egyes területein, és Kis–Ázsia nyugati partvidékén. Ezt a korszakot nevezzük preszókratikus korszaknak, az az Szókratész előtti filozófiának, melynek működése a Kr. e. 6-5. századra tehető.[1]

A presszókratikusok a görög filozófia első nagy korszakát alkotják. Képviselői először is a ión természetfilozófusok: milétoszi Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, ők a világ ősanyagát keresik, és az élőt még nem különböztetik meg az élettelentől, innen származik a hülodzoismus megnevezés. Az első metafizikus az epheszoszi Hérakleitosz ki szerint a létező az állandó változás folyamatában leledzik, és mint ilyen nem ragadható meg merev, egyértelmű fogalmakkal. Ezzel szemben Xenophanész csak egyetlen létezőt ismer el a világ alapjaként és abszolútként. A létező egy, változtatatlan, csak a gondolkodásnak a tárgya és azzal egy, ebből kifolyólag az érzékek világa pusztán látszat. Ezen fejtegetésekből fejlődik, ki az újabb természetfilozófia mely visszatér az érzékek világához. Képviselői: Empedoklész, Anaxagorasz, Leukipposz és Démokritosz. Anaxagorasz szerint a világ vagy néhány ősanyagból áll, vagy végtelenül sok, részben hasonló jellegű részben különböző elemből, amelyeket a Núsz vagyis az ész hoz mozgásba. Számos preszókratikus gondolkodó kritikusan szemlélte a népi vallás antropomorf istenképzeteit. Az etikában az eudaimoniát vagyis a boldogságot hirdették meg életcélként, mely a tudatos mértéktartásban áll.[2]

A fentieket olvasva láthatjuk, hogy valami elkezdődött. A görög antikvilág eljutott egy olyan politikai jólétre, hogy az embereknek „hírtelen” lett idejük gondolkodni és meg is lett az eredménye hisz az egész európai kultúrának az alapja maga görög gondolkodás vagy filozófia, na de ne rohanjuk ennyire előre, most amire összpontosítanunk kell az a Szokrátész előtti korszak ismertebb nevén preszókratikus filozófia. Kr. e. 6. században járunk és felbukkannak a ión természetfilozófusok Thalész, Anaximenész, és Anaximandrosz ők fejtegetéseikkel az ősanyagot kutatják, de még az előtt nem különböztetik meg az élettelentől. Aztán még jött Hérakleitosz is a fejtegetéseivel, aki az első metafizikus szerinte a létező a folyamatos változás állapotában van, s ez után megtörtént az áttörés és színre lépett Xenophanész, aki az egésszel szembe bent és kijelentette, hogy a létező egy és változatlan, gondolkodásával ő is megalapozott egy új természetfilozófiát melynek képviselői Empedoklész, Anaxagorasz és az atomisták Leukipposz és Démokritosz visszamentek egészen az érzékek világáig. A presszókratikusok az etikában a boldogságot tették meg életcélként s ezt a tudatos mértékletességben látták, véleményem szerint a presszókratikusok ezzel a gondolatmenetükkel szembe mentek a hedonizmussal, vagyis az élvezethajszolással és a céljuk ezzel az lehetett, hogy az akkori társadalmat egy erkölcsösebb élet felé irányítsák.

Miután foglalkoztunk a presszókratikus filozófiával általánosan, következzenek a különböző irányzatai vagy inkább új, irányzatok melyek a presszókratika szellemében jöttek létre, mint a püthagoreizmus, eleai iskola vagy épp az atomisták persze nem csak ezek az egyedüliek, de most ezeken lesz a hangsúly.

Püthagorusok

                Anaximenész idejében történt Kr. e. 535 körül, hogy Püthagorasz Itáliába vándorolt és megalapított egy exkluzív társaságot mely félig vallási félig pedig filozófiai volt. Tanítása, a lélek egyik testből és fajtából a másikba vándorol, ebből arra következtetnek, hogy minden élő dolog rokon egymással és e mellett még be kell tartani a hústól való megtartóztatást, és még más tabukat is. A lélek megtisztításának egyik fontos eszköze a zene volt. Itt kapcsolódnak össze a tudomány és a misztika vonásai. Püthagorasz egy húr leszorításával rájött arra, hogy a zenei skála numerikus, és a fő harmonikai intervallumok kifejezhetők az egész számok arányaival. Ebből ara következtettek, hogy ha a zene, ami a lélekkel úgymond rokon, numerikus akkor az egész világnak numerikusnak kell lennie. Püthagorasz követői ezt a túl merész kijelentést továbbfejlesztették s így a pontoknak konkrét tömeget adva, amit még a létezés jegyének tulajdonítottak, melyek, mint egységek, számokból és határolt vonalakból, síkokból és tömegekből állnak.  Mind e mellett a világ tíz ellentétpárra osztható fel vallották a Püthagorasz követők ezek archetípusa (ősképe) a határ és a határtalan, ezek még a számok elemei is voltak a határos volt a páratlan, a határtalan pedig a páros.[3]

 Püthagorasz vagy ismertebb nevén Pitagoraszról az első, ami általában eszünkbe jut róla az nem más, mint a matematika, nem véletlenül, hisz ha a fentieket megnézzük, láthatjuk, hogy munkásságával a matematikának elég szilárd alapot biztosított. Pitagorasz elment Itáliába ahol egy elit társaságot hozott létre s itt a számok segítségével próbáltak válaszokat találni a világgal kapcsolatos kérdésekre, ők még hittek a lélek–vándorlásban s úgy tartották, hogy minden élő dolog rokon egymással. E mellett szorgalmazták a böjtöt, vagyis a hústól való megtartóztatást és még más tabukat itt ez alatt sokkmindenre gondolhatunk, de nem kizárt az sem, hogy ők is egy erkölcsösebb irányba akarták vezetni az akkor társadalmukat hisz hiába a politikai jólét azért a hedonizmus rányomta bélyegét görög korra, s ezek szerint ez bizonyos gondolkodókat zavart és ezen valahogy változtatni akartak. Pitagorasz egy húr leszorításával rájött arra, hogy az egész zenei skála numerikus s mivel a zenéről azt tartották, hogy a lélekkel rokon mivel szerintük lélek csak a zene által tudott megtisztulni. S ebből az egészből azt vonták le, hogy az egész világnak numerikusnak kell lennie és a világot tíz ellentétpárra osztották fel a páros számok jelölték a határtalant és a páratlan számok a határost. További eszmefuttatásunkban nézzük meg, hogyan vélekedtek a püthagórusok a világ keletkezéséről és az istenekről.

A világ akkor jött létre, amikor az egység, mint határ magába foglalta a határtalant és változatos, meghatározottságoknak vetette alá. Ez az elképzelés persze jóval Püthagorasz utáni, de valamiféle alapra szükség volt, ahonnan ki lehetet indulni. Püthagorasz egyik kortársa Xenophanész költészetét azzal töltötte nagyrészt, hogy az istenek homéroszi leírását kétségbe vonta, ezáltal elutasította halhatatlanságukat és antropomorf mivoltukat. Számára ez abszurdnak tűnt, azért is, mert így az emberek magukhoz hasonló isteneket képzelnek el. Ehelyett Xenophánész egy egyszerű mozdulatlan istent tételezett fel, aki minden dolgot elméjének gondolatával ráz.[4]

            Ezek szerint a világ úgy jött létre, hogy a határos magába foglalta a határtalant és alá vetette változatos meghatározottságoknak, ez az elmélet jóval eltér más kozmológiai elméletektől melyek a világ keletkezésével foglalkoztak gondolok itt a Big–Bangre. De ami most ennél érdekesebb és nem mehetünk csak úgy el mellette az Xenophánész, aki az Eleai iskola alapítója volt. Xenophánész teljesen elutasította azt a „népi hiedelmet”, hogy az istenek olyanok, mint az emberek csak halhatatlanok ez számára azért tűnt lehetetlennek, mert ezzel a leírással úgymond az isteneket „lefokozták” azért, hogy az emberek azokat könnyebben el tudják képzelni. Ezért ő egy mozdulatlan Istent tételezett fel, véleményem szerint Arisztotelész „mozdulatlan mozgatójának” az alapja épp ez amit Xenophánész mond persze másképp leírva, de a mozdulatlan közös mindkettőjüknél pedig jó 150 év különbség van a két gondolkodó között.

            Más forrást is megvizsgálva a pitagoreusokról előkerül, Platón neve kinek metafizikája, mélyen át van itatva olyan gondolatokkal melyekben felismerhető a Püthagorasz féle gondolkodás. Platón egyik műve a Phaidón melyben a lélek halhatatlanságáról ír, itt vehető észre a leginkább a püthagoreusok gondolatvilága. A Phaidón a lélek sorsáról újra teremt egy hiteles phüthagoreus keveréket, melyet egy barátok között zajló filozófiai beszélgetés közegébe helyez. De épp ezért, hogy Platón újra egy phüthagoreus anyagot dolgozz fel, a preszókratikus filozófia történészeinek óvatosnak kell lenniük, hogy ha fel akarják a művet használni forrásként a püthagoreizmushoz.[5]

            Schofield könyvéből az is kiderül, hogy Püthagorasz nem írt művet, és ennek következtében keletkezett egy űr, melyet be akar tölteni rengeteg mű melyek az óta láttak napvilágot, de ezek legtöbbje Püthagorasz saját tanításának történeti bizonyításaként tekintve értéktelenek.[6]

            Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a püthagoreizmus önmagában nézve egy vallásos irányzat ez abban nyilvánul meg, hogy azt mondták, hogy a lélek elpusztíthatatlan, s amikor a test elenyészik akkor a lélek, büntetésben vagy jutalomban részesül.[7] A püthagórusok fejtegetései szilárd alapokat adtak azoknak a gondolkodóknak a számára melyek a léttel vagy a lélekkel kapcsolatosan kezdtek kutatásokba, mint pl. Platón az egyik művében épp a lélek halhatatlanságáról ír s itt püthagórusok fejtegetéseit veszi alapul, de mind ezek ellenére komolyabb emberek azt mondják, hogy a műv–el óvatosan kell bánni, hogy ha valaki fel szeretné használni forrásként preszókratikus filozófiával kapcsolatosan.

Eleai Iskola

                Elea Alsó–Itáliában található meg. Az itteni gondolkodók erről a helyről kapták gyűjtőnevüket. Fejtegetéseik középpontjában a lét és a nemlét kérdése állt.[8] A püthagoreizmus vallási jellegű volt s ezzel szemben, az eleaiak, Pármenidész és Zénón olyan metafizikai paradoxonokkal álltak elő melyek gyökereit vágták el a természeti világ létezésébe vetett hitnek. A nyugati görögség nagy gondolkodója, aki a természet kutatását még ión szellemben folytatta, Empedoklész szicíliai filozófus volt, őt is befolyásolta a püthagoreizmus és Pármenidész gondolkodása.

            Az eleaiak Itáliában elhelyezkedő Elea településről kapták a nevüket nagyjából egy időben keletkeztek a püthagórusokkal. Az eleaiak igyekeztek szakítani a püthagórusok vallási jellegével kisebb nagyobb sikerrel sikerült is nekik, és olyan ontológiai fejtegetéssekkel álltak elő melyek teljesen szakítottak a természeti világ létezésének hitével, ezen, fejtegetések szorgalmazója Pármenidész és Zénon voltak, de róluk és munkásságukról majd a továbbiakban…

A Dél–Itáliában megszülettet modern filozófiának két legfontosabb eleme a Püthagorasz féle gondolkodás ahol a filozófus, mint bölcs az embereknek az élet és a halál értelmét tanítja, míg Pármenídész megalapította azt a filozófiát melyben nem a dolgok természetének, elsődleges kutatását érti, hanem másodlagos tanulmányozását olyan kérdéseknek melyek arra keresik a választ mit jelent azt mondani valamiről, hogy létezik vagy mozog, vagy sokaságot alkot. Ez a két vonal kezdettől fogva nagyon különbözik egymástól mégis mind kettő megmaradt ugyanazon hivatásának és a filozófiának maradt a szolgálója.[9]

Két különböző filozófiai gondolkodás működött egyszerre Dél–Itáliában a püthagórusok és az eleaiak csoportja. Míg a püthagórusok az élet és a halál értelmét keresték és tanították a számok segítségével addig az eleaiak kicsit a dolgok „mögé” akartak betekintést nyerni olyan szempontból, hogy nem a dolgok elsődleges értelmére fektették a hangsúlyt, hanem a másodlagos értelmezésére. De annak ellenére, hogy ez két vonal ennyire különbözött egymástól sikerült a filozófia gondolkodás előrehaladásának a szolgálatában megmaradnia.

            Most pedig vizsgáljuk az Eleai Iskola három nagy képviselőjének Xenophánésznak, Pármenídésznek és Zénonnak a tanításait. Xenophánész tanításával a teológiai antropomorfizmus ellen küzd ezzel bírálva a Homéroszi tanítás azon tulajdonságait melyek úgy ruházták fel az isteneket, hogy még azok az ember számára is szégyenletesek. Az istenekről téves azt állítani, hogy születtek, épp úgy, mint azt állítani, hogy meghaltak. Csak egy istenség van, amely azonos a világgal, ami egyszer létezik, nem jöhetett létre csak úgy, mivel ez azt föltételezné, hogy egykor nem létezett. Nemlét pedig nincs, állítja Xenophánész. Pármenidész úgy gondolja, hogy csak a lét létezik a nemlét, nem létezik. Szerinte nincs létrejövés, keletkezés mivel ez átmenetet jelentene a nem létből a létbe. Csak a lét lehet a gondolkodás tárgya, ezért ami nem létezik, azt nem lehet elgondolni. Érzékeink néha megtévesztenek, és arra irányítanak, hogy van változás, átmenet a nemlétből a létbe, de az elme azt mondja, hogy nincs változás, mivel az elme mindig a változatlanra, az egyre irányúl. Zénón Pármenidész fejtegetéseit tökéletesíti s így arra a következtetésre jutott, hogy nincs mozgás mivel ez átmenet lenne a nemlétből a létbe, de a nemlét nem létezik. Elméletileg az eleaiaknak igazuk van, ha a változást, mint a nemlétből a létbe való átmenetet értelmezzük, de a valóságban más a helyzet, mert a kérdés az, hogy van–e teljes lét és nemlét? Platón szokratészi dialógusaiban úgy értelmezi, hogy a tudás nemléte a tudatlanság, a tudás léte pedig a tudás, ezzel hozzá téve azt, hogy létezik átmenet és az nem más, mint a tanulás.[10]

            A három nagy eleai gondolkodó Xenophánész Pármenidész és Zénon fejtegetéseiben közös pontként megjelenik a lét és nemlét kérdése és, hogy van e, átmenet nemlét–ből a létbe? Xenophánészről meg kell jegyeznünk azt, hogy sok éven keresztül vándorköltőként járta a görög városokat majd Eleában letelepedve megalapította a saját filozófiai iskoláját.[11] Xenophánész legelőszőr a homéroszi féle antropomorf isten leírás ellen küzd, ahogy ezt a püthagórusoknál láthattuk mégis annyit még hozzá tennék, hogy Xenophánész komolytalannak tartotta azt, hogy olyan istenek, akik lopnak, csalnak, hazudnak, vagy épp házasságot tőrnek pont úgy, mint az, emberek azok bármiféle tiszteletet is kapjanak. Ezzel a megnyilvánulással szembe ment az egész görög vallásosság megnyilvánulásaival, és babonáival mind e mellett még a Keletről származó lélekvándorlással is.[12] Mai szemmel nézve Xenophánésznak el lehet fogadni a fejtegetéseit, hisz olyas valamit nem érdemes úgymond „isteníteni” aki ugyan olyan rosszra hajló, mint az ember az ilyesfajta megnyilvánulások nem vallásosságra utalnak, hanem egyszerűen babonaságra. Xenophánész állítja, hogy csak Isten van mely azonos a világgal és a nemléttel kapcsolatban azt mondja, hogy nem létezik, ez az a kijelentés melyre alapoz fejtegetéseiben úgy Pármenidész mint Zénon. Pármenidész aki tekintélyes Eleai polgár volt, s e mellett Xenophánész tanítványa hamarosan az eleai iskola legsikeresebb gondolkodója lett.[13] Fejtegetéseiben tanítómesterére alapozva abból indul ki, hogy a nemlét nem létezik, még hozzá teszi azt is, hogy a létből nincs átmenet a nemlétbe és csak az érzékeink megtévesztése, ha azt hisszük, hogy van, mivel az elme tudja azt, hogy nincs, mert mindig az egyre, a változatlanra irányul. Zénon sem tér el elődjei fejtegetéseitől s ezeket próbálja meg tökéletesíteni itt is a lét és a nemlét kapcsolat kerül szembe egymással, Platón ezt az elméletet, melyet az eleaiak annyira szorgalmaztak s védtek úgy értelmezte, hogy a lét az a tudás és a nemlét az a tudatlanság, és ami e kettő közt van az az átmenet és átmenetnek a tanulást nevezi meg. Ezt valahogy így értelmezhetnénk, hogy a tudatlanság állapotából a tudás állapotába a tanulás által jutunk el.

Utolsó részünk mellyel még foglalkoznunk kell az Leukipposz és Demokritosz atomelmélete, vagyis az atomisták elméletei, ebben a részben egy kis történeti áttekintéssel kezdjük az atomisták fejlődését és tevékenységeit majd rátérünk Demokritosz atomelméletére.

Atomisták

            Az atomizmus a görög a–tomosz szóból származik melynek jelentése oszthatatlan. Azt a filozófiai tant nevezzük atomizmusnak, mely a testi világ egészét az atomokra vezeti vissza. Az atomisták legnagyobb képviselői Leukipposz és Demokritosz, szerintük az atomok a lelket is beleértve, minden valóságos létező legvégső változtathatatlan fizikai, testi alkotórészei. Csak geometriailag különböznek egymástól, helyzetük, alakjuk és az üres térben való elrendezésük szerint. Azonban meg kell, különböztessük a filozófiai atomizmustól a természettudományos atomelméletet. A XIX. században elkezdték keresni a kémiában is a testek legvégső alkotórészeit, és azokban a kémiai elemekben találták meg őket, melyek mindig az elemre jellemző tulajdonságokkal bíró atomokból álltak. Ezt az elméletet ugyan sikerült továbbfejlesszék, és a fizikai világ felépítésének magyarázataként mindmáig megtartották, de az oszthatatlanság mozzanata nem bizonyult helyesnek mivel az atomok atommagokat és elektronokat, valamint elemi részecskéket és elektromágneses mezőt tartalmaznak. Ezeket úgy osztották be, hogy az atommagok és az elektronok voltak az atomok struktúrái és az elemi részecskék és az elektromágneses mező, voltak az atomok szubstruktúrái.[14]

            A fentieket olvasva láthatjuk, hogy az atomizmus, mint filozófiai tan azzal foglalkozik, hogy a testi világ egészét az atomokra vezeti vissza s ez által, választ próbálva adni a világgal felmerülő kérdésekre. Úgy vélték, hogy az atomok minden valóságos létezőnek a fizikai alkotórészei. Ebből kiindulva már a XIX. században már a kémiában is elkezdték keresni a testek alkotórészeit, és csak azokban a kémiai elemekben sikerült ezeket megtalálniuk ahol az atomok az adott elemre jellemző tulajdonságokkal álltak. Az atomisták gondolkodása által, ahogy láthatjuk, hogy olyan tudományok, mint a kémia sikerült tovább fejlődniük, s volt, amit elméleteikből mind a mai napig megtartottak persze nem az egészet, de szükség volt egy alapra ahhoz, hogy a tudomány fejlődni tudjon.

            Most pedig vizsgáljuk meg Leukipposz és Démokritosz atomelméletét. Leukipposzról alig tudunk valamit, de az biztos, hogy ő volt az antikvitás egyik legtetemesebb természetfilozófiai rendszerének létrehozója. Egyetlen eredeti töredékét ismerjük: „Semmi sem történik vaktában, hanem minden értelmes okból és szükségszerűség folytán.”Atomelméletét tanítványa, Démokritosz által ismerjük, aki a leukipposzi féle tanításokat, beolvasztotta a saját rendszerébe.[15]

Démokritosz biztos volt abban, hogy a semmiből való keletkezés elgondolhatatlan, és azt is elfogathatatlannak tartotta, hogy az eleaiak tagadták a mozgást és a sokaságot. Ebből kifolyólag úgy döntött, hogy fennállónak fogadja el a nem–létezőt, az üres teret. Démokritosz szerint a világ egyfajta teret betöltő telítettből, vagyis a létezőből és egyfajta nem–létező üresből, vagyis a térből áll. Az atomokat Démokritosz így határozta meg, hogy az atomok a teret betöltő telített számtalan parányi, nem látható elemi testből állnak. Ezek nem üresek, hanem teljesen betöltik a teret. Nem oszthatók tovább, ezért nevezik őket atomoknak, oszthatatlanoknak. Az atomok elpusztíthatatlanok és változatlanok, anyaguk ugyanaz, de nagyságuk és súlyuk különbözik. Minden összetett dolog különálló atomok egyesüléséből jön létre. Az atomok száma végtelen. Ha az atomok tulajdonságairól beszélünk, akkor meg kell, különböztessük egymástól az atomok elsődleges és másodlagos tulajdonságait. Azok a dolgok számítnak elsődleges tulajdonságoknak melyek az atomok alakjában, nagyságában és rendjében való különbségeken alapulnak. Másodlagos tulajdonságnak számít a szín, ízlés, szag és a testek által keltett hangok.[16]

Démokritosz nem fennállónak fogadta el a nemlétezőt és az üres teret, s amit pont kizártnak tartott és számára elfogathatatlannak tűnt az eleaiak elmélete melyben tagadták a mozgást és a sokaságot, szerinte a világ létezőből és nemlétezőből áll, míg az elaiak csak a létezőt fogadták el és a nemlétezőt tagadták. Az atomok teljesen betöltik a teret, s ezek számtalan parányi elemi testből állnak. Ezeket az atomokat nem lehet elpusztítani anyaguk változatlan egyedül, ami különbözik a többi résztől az a nagyságuk és a súlyuk. Az atomok száma, először is végtelen, de e mellett még tulajdonságai is vannak elsődleges és másodlagos tulajdonságai. Ilyen pl. a szín, szag, ízlés ezek másodlagos tulajdonságok.

            Az atomisták tanítását tanulmányozva elmondhatjuk, hogy több értelemben is csúcspontja, a görög filozófia Platón előtti fejlődésének. A ión materialista monizmus végcélját beteljesíti azáltal, hogy sikerült szétvágja az eleai érvelés „gordiuszi csomóját”. Sokat vett át Empedoklész és Anaxagorasz pluralista rendszeréből, de e mellett Parmenidész, Zénon és Melisszosz filozófiáját sem ugrotta át. Az atomizmus lényegében új fejtegetéseken alapult melyeket Démokritosz szakszerűen alkalmazott, s ezeket Epikurosz és Lucretius vittek tovább ezzel jelentős szerepet játszva görög gondolkodásban mely még a „klasszikusok” után is megmaradt gondolok itt Platónra és Arisztotelészre.[17]

Befejezés

                Befejezésül, elmondhatjuk, hogy a preszókratikus filozófiának sikerült megalapoznia az egész görög gondolkodást, melyből a „klasszikus” görög filozófusok is tudtak meríteni s ezt tökéletesíteni ilyenek voltak Szokráthész, Platón és Arisztotelész. Annyira sok mindenhez hozzá szoltak, hogy gondolkodásukban sok helyt észrevehető a preszókratikus gondolkodók fejtegetései. Láthattuk, hogy a Kr.e. 6. században sikerült akkora jó lét legyen, hogy valami elinduljon ahhoz, hogy egy filozófiai irány kifejlődjön, és a fentieket látva elmondhatjuk, hogy ez sikeresnek bizonyult, mert a preszókratikusoknak sikerült valami újat létrehozniuk, ami még addig nem volt érzékelhető az akkori gondolkodásban. Fejtegetéseik középpontjában a léttel kapcsolatos problematikák és kérdések álltak, így sikerült megalapozniuk a metafizikának, mint tudománynak az alapjait, hisz a fentiekben említett irányvonalaknál mind megtalálható a léttel kapcsolatos kutatások és elgondolások. Mindegyik irány valamilyen szinten persze eltért egymástól, de mégis valaminek a segítségével, mint pl. a számokéval próbálták a léttel kapcsolatos fejtegetéseiket minél hitelesebben alátámasztani. Mégis mikor az ember abba kezd, hogy ezt a kort akarja megvizsgálni kicsit részletesebben már amennyire emberi végességei, engedik, az lehet az érzése, hogy ezek a gondolkodók, egy erkölcsösebb társadalmat szerettek volna létrehozni. Ez több helyt is megfigyelhető, hogy az akkori korszellem a hedonizmus ellen érvelnek, mikor azt próbálják szorgalmazni, hogy az ember éljen önmegtartóztató életet és gondoljon arra, hogy a teste egyszer elenyészik és csak a lelke az, ami halhatatlan. A mai Keresztény ember számára ez logikusnak tűnik hisz ő is így próbálja élni az életét, de ne felejtsük el, hogy ez a kor Krisztus előtt van s itt még az élvezetkeresés tűnt úgymond a „normálisnak” és nem az erkölcsös élet.

[1] Vö. http://webprodukt.hu/filozofia/wp-content/uploads/2013/09/4-ora.pdf 2015.12.23. 11:38

[2] Vö. Walter Brugger: Filozófia Lexikon, Szent István Társulat, Budapest 2005, 347–348.

[3] Vö. Bánki Dezső: Filozófiai Kisenciklopédia, Kossúth, Kiadó 1993, 277–278.

[4] Vö. Bánki Dezső: Filozófiai Kisenciklopédia, Kossúth, Kiadó 1993,278.

[5] Vö. G.S. Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok, Atlantisz 2002, 320.

[6] Vö. G.S. Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok, Atlantisz 2002, 321.

[7] Vö. Órai Jegyzet

[8] Vö. Rokay Zoltán: Filozófia történet Ókor, Középkor, Szent István Társulat, Budapest 2002, 26.

[9] Vö. G.S. Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok, Atlantisz 2002, 317–318.

[10] Vö. Rokay Zoltán: Filozófia történet Ókor, Középkor, Szent István Társulat, Budapest 2002, 26–27.

[11] Vö. Tanhaizer Tibor: Filozófiatörténet, Sola Srciptura Lelkészképző és Teológiai Főiskla, Budapest 2002, 21.

[12] Vö. Tanhaizer Tibor: Filozófiatörténet, Sola Srciptura, Budapest 2002, 21.

[13] Vö. Tanhaizer Tibor: Filozófiatörténet, Sola Srciptura, Budapest 2002, 21.

[14] Vö. Walter Brugger: Filozófia Lexikon, Szent István Társulat, Budapest 2005, 67–68.

[15] Vö. http://www.doksi.hu/get.php?lid=13514 2016.01.02. 15:49

[16] Vö. http://www.doksi.hu/get.php?lid=13514 2016.01.05. 15:43

[17] Vö. G.S. Kirk, J.E. Raven, M. Schofield: A preszókratikus filozófusok, Atlantisz 2002, 610.

            „Hogyan élhetnénk keresztségünket anélkül, hogy Máriára tekintenénk?”–II. Szt. János Pál. Ez egy igazán jó kérdés melyet a szentéletű pápa feltett, hogy mindannyian saját magunkban válaszoljunk rá. Október itt kopogtat az ajtóink előtt akár akarjuk akár nem, a többi csak rajtunk áll, hogy beengedjük e vagy sem. Itt áll előttünk egy teljes hónap, hogy Máriára tekintsünk micsoda gondviselés ez… Az Egyház arra buzdít minket, hogy egy teljes hónapon keresztül nap, mint nap közösségben vagy akár egyedül a Boldogságos Szűz Máriához imádkozzunk, ezért most kicsit vizsgáljuk meg a Rózsafüzér kialakulásának a fontosabb eseményeit először az etimológiai háttért s aztán a történeti hátteret és ezután kitérünk Mária hét fájdalmának az imádságára is. 

A rózsafüzér a latin rosarium szóból ered melynek jelentése olvasó, szentolvasó, korona. Elsősorban amit elmondhatunk róla, hogy segédeszközként szolgál imádságok számolására és tagolására. A hagyomány szerint mai nevét onnan kapta, hogy az első rózsafüzéreket Szt. Domonkos rózsaszirmokból készítette. Napjainkban a legismertebb formái fából, gyöngyházból, fémből készült füzérek kezdetén keresztel ellátva. A Nyugati középkor jámborságában folyamatosan alakult ki a zsolozsma népszerű helyettesítéseként. Az első időkben szerzetesek és remeték használták ismétlődő imádságok számolására. A hagyomány egy másik nézőpontja szerint a rózsafüzért az örmény keresztények használták először nagy valószínűséggel a Jézus imádság ismételgetésére. Heinrich von Kalkar OChart nevét azért kell megemlítenünk, mert ő alakította úgy a rózsafüzért, hogy mindent 10 Üdvözlégy elé Miatyánkot tett. Mindenképp a rózsafüzér elterjedéséért a ciszterciek és a domonkos szerzetesek tettek sokat. Szt. Domonkos az albigensek ellen segítséget kért a Szűzanyától, aki mint új és hathatós fegyvert adott át neki a ma használatos rózsafűzért. 14. századi feljegyzések szerint először domonkos apácák és karthauziak kapcsoltak a rózsafüzérhez titkokat és elmélkedéseket mely abból állt, hogy a 10 Üdvözlégy előtt felidéztetek egy–egy eseményeket Jézus és Mária életéből. Az Egyház berkein belül a rózsafüzér teljes elterjedésére 1550. után került sor mely a hozzá tett búcsúknak volt köszönhető. Az idő múlásával a szerzetesrendek sajátos rózsafüzérük alakult ki s itt kiemelném a szervitákat, akik Mária hét örömének és Mária hét fájdalmának imáit végzik, és ennek megfelelően 10 helyet 7–szemű rózsafüzérrel.[1]

„Pálos örökségünk”–ben a Nagyváradi Premontrei Széktemplomban található a Sasvári Boldogasszony kegykép, amely előtt minden hónap első szombatján Mária hét fájdalmának a rózsafüzérét imádkozzuk. Ezért most szeretnék erre is kitérni, mert ilyen ajándék mellett kötelességemnek érzem, hogy erről is beszéljünk. Először is Mária életének 7 eseményéről van szó ezek a következők: 1. Jézus körülmetélése, 2. menekülés Egyiptomba, 3. a 12 éves Jézus keresése, 4. találkozás a kereszthordozó Jézussal, 5. megfeszítés, 6. levétel a keresztről, 7. sírba tétel. Tisztelete Keleten már a 4.ik században megtalálható Nyugaton kicsit később a 9.ik században jelenik meg. A Szűzanya fájdalmainak kultuszát részben az evangélium alapozza meg, részben az ősi hagyományokra megy vissza. Mária szeretetből osztozott Fia szenvedéseiben, végigkísérte keresztre feszítését, részt vállalt áldozatában. Az ikonográfiában első ábrázolásai a 15-ik század közepén jelentek meg Mária hét örömével párhuzamosan.[2]

            Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a Rózsafüzér egy fegyver, egy olyan fegyver, amit Máriától kaptunk azért, hogy a gonosz támadásai és kísértései ellen védekezni tudjunk. S, hogy ehhez mi szükséges? Véleményem szerint hit és buzgóság. Láthattuk, hogy Égi édesanyánk a történelem folyamán szentéletű embereket adott ahhoz, hogy a Rózsafüzér imádság elterjedhessen ilyen volt Szt. Domonkos is. Íme, itt lesz nekünk egy hónap, hogy a szentek buzgóságával mi is a Rózsafüzért imádkozzuk s ez által, még közelebb kerülhetünk a mi Boldogságos Szűz Máriánkhoz és általa a mi Mennyei Atyánkhoz. „Egyetlen vagy az asszonyok között, aki Anya és Szűz vagy Krisztus Anyja és Krisztus Szüze. A föld szépsége és ragyogása vagy Te, Szent Szűz, a szent Egyház példaképe! Istenanya, általad, egy asszony által van az élet és a halál megszentelve!” Ámen.–Szent Ágoston.

Fr. Olivér–o.praem.

[1] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art:   Rózsafüzér, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.

[2] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art:   Mária hét fájdalma, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.

„ Az igaz lelkek Isten kezében vannak,  a gonosz kínzása nem érinti őket.  Az oktalanok holtnak vélik őket, de ők már a békében vannak.”[1]–mennyire titokzatosak és fenségesek melyeket mond, a Zsoltáros az oktalanok holtnak vélik őket, de ők a békében vannak micsoda érett és Istenbe vetett magatartásra utalnak ezek a sorok. Mindenszentek ünnepéhez illetve halottak napjához közeledvén érdemes ezeken a sorokon elmélkednünk hisz mindig mikor halottainkra gondolunk szomorúság és hiányérzetünk támad, pedig ha hiszünk a Mindenható Isten irgalmában és szeretetében, akkor arra kell gondolnunk, hogy meghalt szeretteink Istennel vannak s ennek tudata örömmel kell, bennünket eltöltsön. Szent Ágoston imája nagyon világosan alátámasztja ezt „A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.” Ezek a szavak édesanyja halálakor hangzottak el Ágoston szájából, akit nagyon szeretet. Hisz ki ne szeretné az édesanyját? Láthatjuk ennek ellenére is, hogy Istennel annyira erős volt a kapcsolata, hogy az erőt tudott neki adni ezeknek a szavaknak szívből való kimondásához. Ezekhez a napokhoz közeledve vizsgáljuk eme két nap körül kialakult történéseket, először az etimológiai hátteret ezt követően pedig azt, hogy honnan jutottunk el, idáig ahogy napjainkban viszonyulunk Mindenszentek ünnepéhez és halottak napjához.

Mindenszentek ünnepe lat. festum Omnium Sanctorum egyháztanilag a megdicsőült Egyház ünnepe. Nem összekeverendő halottak napjával mely a szenvedő Egyház ünnepe. Mindenszentek napján azokat a megdicsőült szenteket ünnepeljük, melyekről a naptár külön név szerint nem emlékezik meg megszámlálhatatlan sokaságuk miatt. Ide sorolhatók azok is, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba. Az ünnep gyökerei a Keletei Egyházban találhatóak meg, valamikor 380 körül a Pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon együtt is megemlékeztek. Míg Antiochiában így tartották meg az ünnepet addig Szíriában az 5. hónap 13. napján volt. Az örményeknél és a koptoknál se volt, egyszerre míg az örmények a Szent Kereszt felmagasztalása utáni 10. vasárnap utáni szombaton tartották, addig a koptok a 10. hónap 23. napján. Nyugaton az ünnep terjedése vagy inkább maga fogalma egy templomszenteléssel kezdődött, méghozzá úgy, hogy IV. Szent Bonifác pápa 609. 5. 13–án felszentelte a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére épült templomot Rómában a Pantheont, s ennek évfordulóit kezdték Mindenszentek ünnepeként ünnepelni. III. Gergely pápa az ünnepet átrakatta május 31-re és a „Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember”–nevet viselte. IV Gergely helyezte át mostani napjára november 1-re. Ezt követően Jámbor Lajos császár 835-ben elrendelte az egész birodalomban. Nem elfelejtendő az sem, hogy terjedésében nagy szerepük a Cluny bencés szerzeteseknek. Az ünnep estéje már halottak estéje, vagyis halottak napjának vigíliája, de erről kicsit részletesebben a későbbiekben még említést teszünk.

            Míg megemlítendő Mindenszentek ünnepével kapcsolatban az ikonográfiai ábrázolás. A Jelenések könyve 7. Fejezete alapján ábrázolják a szentek közösségét Bárány imádása[2] képében. A 15–16 század ábrázolásain a Bárány helyére a kegyelem trónusa[3] illetve az élet fája[4] került. Korai ábrázolása már a 6. században megtalálható „Mindenszentek bevonulása a mennyországba– Ravenna, S. Apollinare Nuovo mozaik.[5]

            Most pedig térjünk át halottak napjára és annak fejlődési stádiumaira. Mint ahogy a fentiekben említettük halottak napja a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Vallástörténeti kutatások szerint a halottakról való megemlékezés illetve gondoskodás már az ősidőkben állandó jelenség volt. Az ókori Rómában a halottak napja feralia[6] néven szerepelt. Az ünnepel kapcsolatban Szent Odilo clunyi apát nevét kell kiemelnünk mivel ő volt az, aki kezdeményezte, hogy Mindenszentek után, másnap a halottakról is megemlékezzenek. 998–ban kezdettek el ünnep terjedni hála a Clunyi bencés szerzetesek munkásságának, akik ezt széles körben kezdték terjeszteni. Róma ezt a 14. Században fogadta el. Fontos elmondanunk azt is, hogy XV Benedek pápa erre a napra engedélyezte a papok számára azt, hogy 3 Szentmisét mutathatnak be. Egyet egy konkrét elhunytért, egyet a tisztítótűzben szenvedő lelkekért és egyet a pápa szándékára, úgyhogy ide vezethető vissza az, hogy halottak napján minden pap három Szentmisét mondhat. A nép körében halottak napja kapcsán kezdett kifejlődni az a szokás, hogy temetéskor illetve utána a sírnál később a temető kapujában alamizsnát osztogattak a koldusoknak vagy a szegényeknek ez a megholt lelke üdvösségéért történt, leginkább bórt, kenyeret, és kalácsot osztogattak. Ezeket a sorokat olvasgatva biztos eszünkbe jut az Ortodox, temetés, mert általában ott szoktunk ilyeneket látni, hogy közvetlen a halott sírjánál bórt illetve kalácsot fogyasztanak, láthatjuk, hogy ennek gyökerei már 1054 előtt megvoltak, amit az Ortodoxok ma is ugyanúgy őriznek. Sajnos ez már nagyon sok helyt feledésbe merült illetve kevés az a hely ahol ezt a néphagyományt még tartják.[7]

            Befejezésképpen, mit is mondhatnánk még el? Elmondhatjuk, mindenekelőtt azt, hogy halottainkról nem szabad elfeledkeznünk emlékeiket a szívűnkben kell őriznünk, bár posztmodern világunk nem ezekre próbálja fektetni a hangsúlyt, hanem épp ellenkezőleg minél inkább feledésbe akarja ezt taszítani azáltal, hogy az úgynevezett „Halloween” tartására szorgalmaz ezekben a napokban, ezekkel az „információ” felhívásokkal szembesülünk az utcákon, de hogy Mindenszentekről vagy halottak napjáról szó essen az egyszerűen „felháborító” tényezőként szolgál. Erről sokkmindent el lehet mondani, de főleg azt, hogy nem keresztény magatartás. Ezekben a napokban fontos, hogy elhunyt szeretteinkért imádkozzunk persze az is ott van, hogy kimegyünk a temetőbe és gyertyát gyújtunk szeretteink sírjainál, de a középpontban az imádság kell, álljon. Szent Ágoston atyánk szavaival szeretném zárni fejtegetéseimet: „Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük.”

[1] Éneklő Egyház: 659.

[2]Az apokaliptikus motívumok egyike.  Illusztrációkban és a monumentális művészet-ben igen gyakori. A 13. században Rómában alakult ki a bárány nimbusszal, mandorlában, körülötte az evangélisták jelképei, s a huszonnégy vén vagy fehér ruhába öltözött sereg imádja.

[3] A Szentháromságot megjelenítő ábrázolás. Szentírási alapja a Zsid 4,14-16

[4] A Szentírásban a Paradicsom közepén álló fa, a jó és rossz tudásának fája mellett (Ter 2,9).

[5] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art:   Mindenszentek ünnpe, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.

[6] Az ókori Rómában február 13-21 a halottak ünnepe.

[7] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art: Halottak napja, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.