„ Az igaz lelkek Isten kezében vannak,  a gonosz kínzása nem érinti őket.  Az oktalanok holtnak vélik őket, de ők már a békében vannak.”[1]–mennyire titokzatosak és fenségesek melyeket mond, a Zsoltáros az oktalanok holtnak vélik őket, de ők a békében vannak micsoda érett és Istenbe vetett magatartásra utalnak ezek a sorok. Mindenszentek ünnepéhez illetve halottak napjához közeledvén érdemes ezeken a sorokon elmélkednünk hisz mindig mikor halottainkra gondolunk szomorúság és hiányérzetünk támad, pedig ha hiszünk a Mindenható Isten irgalmában és szeretetében, akkor arra kell gondolnunk, hogy meghalt szeretteink Istennel vannak s ennek tudata örömmel kell, bennünket eltöltsön. Szent Ágoston imája nagyon világosan alátámasztja ezt „A halál nem jelent semmit. Csupán átmentem a másik oldalra. Az maradtam, aki vagyok, és te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.” Ezek a szavak édesanyja halálakor hangzottak el Ágoston szájából, akit nagyon szeretet. Hisz ki ne szeretné az édesanyját? Láthatjuk ennek ellenére is, hogy Istennel annyira erős volt a kapcsolata, hogy az erőt tudott neki adni ezeknek a szavaknak szívből való kimondásához. Ezekhez a napokhoz közeledve vizsgáljuk eme két nap körül kialakult történéseket, először az etimológiai hátteret ezt követően pedig azt, hogy honnan jutottunk el, idáig ahogy napjainkban viszonyulunk Mindenszentek ünnepéhez és halottak napjához.

Mindenszentek ünnepe lat. festum Omnium Sanctorum egyháztanilag a megdicsőült Egyház ünnepe. Nem összekeverendő halottak napjával mely a szenvedő Egyház ünnepe. Mindenszentek napján azokat a megdicsőült szenteket ünnepeljük, melyekről a naptár külön név szerint nem emlékezik meg megszámlálhatatlan sokaságuk miatt. Ide sorolhatók azok is, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba. Az ünnep gyökerei a Keletei Egyházban találhatóak meg, valamikor 380 körül a Pünkösd utáni első vasárnapon az összes vértanúról egy napon együtt is megemlékeztek. Míg Antiochiában így tartották meg az ünnepet addig Szíriában az 5. hónap 13. napján volt. Az örményeknél és a koptoknál se volt, egyszerre míg az örmények a Szent Kereszt felmagasztalása utáni 10. vasárnap utáni szombaton tartották, addig a koptok a 10. hónap 23. napján. Nyugaton az ünnep terjedése vagy inkább maga fogalma egy templomszenteléssel kezdődött, méghozzá úgy, hogy IV. Szent Bonifác pápa 609. 5. 13–án felszentelte a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére épült templomot Rómában a Pantheont, s ennek évfordulóit kezdték Mindenszentek ünnepeként ünnepelni. III. Gergely pápa az ünnepet átrakatta május 31-re és a „Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember”–nevet viselte. IV Gergely helyezte át mostani napjára november 1-re. Ezt követően Jámbor Lajos császár 835-ben elrendelte az egész birodalomban. Nem elfelejtendő az sem, hogy terjedésében nagy szerepük a Cluny bencés szerzeteseknek. Az ünnep estéje már halottak estéje, vagyis halottak napjának vigíliája, de erről kicsit részletesebben a későbbiekben még említést teszünk.

            Míg megemlítendő Mindenszentek ünnepével kapcsolatban az ikonográfiai ábrázolás. A Jelenések könyve 7. Fejezete alapján ábrázolják a szentek közösségét Bárány imádása[2] képében. A 15–16 század ábrázolásain a Bárány helyére a kegyelem trónusa[3] illetve az élet fája[4] került. Korai ábrázolása már a 6. században megtalálható „Mindenszentek bevonulása a mennyországba– Ravenna, S. Apollinare Nuovo mozaik.[5]

            Most pedig térjünk át halottak napjára és annak fejlődési stádiumaira. Mint ahogy a fentiekben említettük halottak napja a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. Vallástörténeti kutatások szerint a halottakról való megemlékezés illetve gondoskodás már az ősidőkben állandó jelenség volt. Az ókori Rómában a halottak napja feralia[6] néven szerepelt. Az ünnepel kapcsolatban Szent Odilo clunyi apát nevét kell kiemelnünk mivel ő volt az, aki kezdeményezte, hogy Mindenszentek után, másnap a halottakról is megemlékezzenek. 998–ban kezdettek el ünnep terjedni hála a Clunyi bencés szerzetesek munkásságának, akik ezt széles körben kezdték terjeszteni. Róma ezt a 14. Században fogadta el. Fontos elmondanunk azt is, hogy XV Benedek pápa erre a napra engedélyezte a papok számára azt, hogy 3 Szentmisét mutathatnak be. Egyet egy konkrét elhunytért, egyet a tisztítótűzben szenvedő lelkekért és egyet a pápa szándékára, úgyhogy ide vezethető vissza az, hogy halottak napján minden pap három Szentmisét mondhat. A nép körében halottak napja kapcsán kezdett kifejlődni az a szokás, hogy temetéskor illetve utána a sírnál később a temető kapujában alamizsnát osztogattak a koldusoknak vagy a szegényeknek ez a megholt lelke üdvösségéért történt, leginkább bórt, kenyeret, és kalácsot osztogattak. Ezeket a sorokat olvasgatva biztos eszünkbe jut az Ortodox, temetés, mert általában ott szoktunk ilyeneket látni, hogy közvetlen a halott sírjánál bórt illetve kalácsot fogyasztanak, láthatjuk, hogy ennek gyökerei már 1054 előtt megvoltak, amit az Ortodoxok ma is ugyanúgy őriznek. Sajnos ez már nagyon sok helyt feledésbe merült illetve kevés az a hely ahol ezt a néphagyományt még tartják.[7]

            Befejezésképpen, mit is mondhatnánk még el? Elmondhatjuk, mindenekelőtt azt, hogy halottainkról nem szabad elfeledkeznünk emlékeiket a szívűnkben kell őriznünk, bár posztmodern világunk nem ezekre próbálja fektetni a hangsúlyt, hanem épp ellenkezőleg minél inkább feledésbe akarja ezt taszítani azáltal, hogy az úgynevezett „Halloween” tartására szorgalmaz ezekben a napokban, ezekkel az „információ” felhívásokkal szembesülünk az utcákon, de hogy Mindenszentekről vagy halottak napjáról szó essen az egyszerűen „felháborító” tényezőként szolgál. Erről sokkmindent el lehet mondani, de főleg azt, hogy nem keresztény magatartás. Ezekben a napokban fontos, hogy elhunyt szeretteinkért imádkozzunk persze az is ott van, hogy kimegyünk a temetőbe és gyertyát gyújtunk szeretteink sírjainál, de a középpontban az imádság kell, álljon. Szent Ágoston atyánk szavaival szeretném zárni fejtegetéseimet: „Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress új szavakat. Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük.”

[1] Éneklő Egyház: 659.

[2]Az apokaliptikus motívumok egyike.  Illusztrációkban és a monumentális művészet-ben igen gyakori. A 13. században Rómában alakult ki a bárány nimbusszal, mandorlában, körülötte az evangélisták jelképei, s a huszonnégy vén vagy fehér ruhába öltözött sereg imádja.

[3] A Szentháromságot megjelenítő ábrázolás. Szentírási alapja a Zsid 4,14-16

[4] A Szentírásban a Paradicsom közepén álló fa, a jó és rossz tudásának fája mellett (Ter 2,9).

[5] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art:   Mindenszentek ünnpe, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.

[6] Az ókori Rómában február 13-21 a halottak ünnepe.

[7] Vö. Dr.Diós István(szerk), Art: Halottak napja, in.Magyar Katolikus Lexikon. SziT, Bp 2010.